Az ablak varázslatos magánya
Ottó megírta a levelet, odaszorította arcát az ablakhoz és hosszasan bámulta a kinti sötétséget. Csak lassan, de annál nagyobb fájdalommal érte el a bölények világát. - Az élet nehéz. Sőt, nagyon nehéz, még ha néha könnyűnek tűnik is. Egyszóval kiszámíthatatlan, mint a közhelyek átfedések nélkül. Képek a múltból, molekulák az űrből, atomreakciók, szónoklaok, hazugságok és a kecses bokák, a hit és a finom borok, a szótizmus és a szerelem, mindhiába a vége a nehézség, a stressz, a csalódás és egy morbid vicc. - Látlak, egyedül vagy – szólalt meg Ottóban Zita. – Egyedül vagy és fázol. Pedig nyár van. Gondoltam megszólítlak és átülök hozzád, hátha rá tudlak venni egy mimózacsókos csevelyre. Sötét van itt, hideg és olyan pici ez a kamra. Volt egy nap, mikor nem gondoltál rám. Sarman azt mondta, hagytad félrevezetni magad. Nem hittem el, de láttam. Talán én is hagytam volna, ha itt maradtam volna egyedül, úgy mint te. Tudom... Biztosan tudom. Azt akarom, hogy neked le...